A zene megnyugtat, a zene feldob, felpörget, a zene ellazít, kényeztet. De van amikor a zene fület sért, botránkoztat. Van olyan, hogy nem tetszik, vagy hogy nem értjük.
Vannak olyan zenék, amiknek rá kell érezni az ízére - ha ráharapsz, de nem akarod lenyelni, persze, hogy nem ízlik! Úgy kell rányomni a play gombra, hogy igen, ez kell nekem! Befogadónak kell lenni, hogy átérezzük a zene és a szöveg harmóniáját. Most olyan számokat szeretnék veletek megosztani, amelyek a hallgató teljes koncentrálását és odaadását igénylik, hiszen nem mindennapi alkotások ezek.
Az első ilyen, egy szövegcentrikus, indián zenei hagyományokra építő, csak természeti képeket használó világsláger. A hallgatás megkezdése előtt vegyünk mély lélegzetet, majd indítsuk el. Érdemes megpróbálni azonosulni a számmal, a klipben található mozgáskultúrát is elsajátítani, majd egyszerűen csak élvezni a zenét.
A második dal szintén természeti ihletésű, dokumentumfilmnek is mondhatnám. Egy, a földön élő fajt mutat be nekünk, zenével megfűszerezve. Mivel véres harcok is vannak benne, 12 éven aluliaknak kifejezetten ajánlom, inkább itt lássák először, mit a suliban. Ez egy kedves, vidám dal. Mutassuk meg a barátoknak, családtagoknak, aztán lehet együtt szórakozni, feldobja bárki napját.
Végül, de nem utolsó sorban, egy igen népszerű és közismert dalocska következik, bár kicsit kilóg az eddigi koncepcióból. Bekerülésének oka, a tegnap történtek, aki olvasta az előző bejegyzést, az már értesülhetett róla. Ezúton szeretnék a szerkesztők nevében sok sikert kívánni Gismonak (Sz. Gyurka), a poszttraumatikus stresszből való kilábaláshoz.
Egészségetekre!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
